Van olyan ember, aki nem szeretne egészséges és csinos-jóképű-fiatalos maradni öregkoráig?
A XX. században a globális civilizáció mellett tudományos és ipari újdonságokkal telt új életstílust is kaptunk. Gazdasági törvények szabályozzák, hogy mit együnk, és hogyan gyógyítsuk a bajainkat. A gyógyipari lobby irányítja a szellemünk és testünk közötti viszonyt.
Lassan elfelejtettünk hallgatni a belső hangokra, elfelejtettük, hogy a testünk jobban tudja, mire van szükség az élethez, az egészséghez és a jó közérzethez. Mert éppen erről döntenek a testünkben lévő billiónyi sejtben zajló biokémiai és fizikokémiai folyamatok. Nem szabad elfelejteni, hogy az ember metabolizmusa nemcsak az étel fogyasztásából, és az azt követő emésztés során létrejött felesleges anyagok kiürítéséből áll.
Az, hogy biztosítjuk-e szervezetünk számára a helyes metabolizmushoz szükséges összes makro-, és mikroelemet, csak tőlünk, illetve az általunk fogyasztott ételtől függ. A XX. században sok betegség okát ismerték fel, felfedezték a betegségek gyógyításának módját és lehetőségeit. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre pontosabban tudjuk vizsgálni az emberi testet. Az orvosi problémák megoldása közben azonban nem szabad elfelejtkezni a szervezetünk alapvető funkcióiról, és a helyes, egészséges táplálkozásról.
Különösen most, amikor divatba jött a gyorsétkezés, a készételek fogyasztása. A készétel, vagyis a vegyileg teljesen átdolgozott étel majdnem teljesen meg van fosztva a makro-, és mikroelemektől.
Kínai közmondás:
Ha nem ismert a betegség apja,
akkor biztos a rossz táplálkozás az anyja...
